2011. március 23., szerda

Csak a magyarságnak lesz egy fényköre,- Továbbított levél

Tanulságos, kérlek olvasd végig!

Dr. Molnár Gábor parapszichológus a XX. kurzusát tartotta szombat-vasárnap. Gábor eddig soha nem beszélt sem a magyarságról, sem a pólusváltásról. Mindeddig azt mondta, hogy ne magyarkodjunk. Most mégis félretette a szokásait, és mindkettőről beszélt,  igaz most is csak tömören, pedig ő az, aki ezekről a legeslegtöbbet tudja, mégis rendkívül szűkre szabta e két témával kapcsolatos információkat. Amiket most elmondott, azt megosztom Veletek, mert mindkettő rendkívül fontos, és tudatosan kell készülni rá, és nem szabad megijedni a történések idején, mert az életünkbe kerülhet. Gábor azért beszélt most ezekről, mert bármikor bekövetkezhetnek, és fontos, hogy tudatosak legyünk ekkor.

Most idézem azt a négy mondatot, amit elmondott a magyarságról. "
Csak a magyarságnak lesz egy fényköre
.
Ebben lesznek olyan emberek, akik még érdemtelenek. Tri-a-nonnal fizikálisan gyengítettek minket, de ezzel erősítették a spiritualitást, mert ezzel adták meg a fényességet. A magyarságnak a nagysága hamarosan be fog bizonyosodni."

Tanított egy bőgőmantrát is, amit ha csak ez a kis csapat, mármint a tanítványai március 15-én délelőtt 10 órakor mantráznak, az egész Magyarországot magasabb rezgésszintre emeli. Ez a mantra az aum eddig általam nem ismert különleges rezgetése. Ezt a tibetiek kánonban szokták énekelni, mégsem ismertem ennek ezt a fajta rezgetését. Nem Molnár Gáboros pajtik is bekapcsolódhatnak holnap délelőtt 10-kor ha lehetséges közös mantrával, ha nem megy, akkor az imának is rendkívül hatásos ereje van. A lényeg, hogy szívből jöjjön. Én holnap a csillagcsapattal találkozom, és éppen úton leszek 10 órakor, de gondolatban mindenképpen megteszem, annak is van ereje.

Magyarország térképe régen az emberi agyat mutatta, Tri-a-non (három a nem test-lélek-szellem szintjén nem)) óta a tobozmirigyet, vagyis a harmadik szemet ábrázolja.Ez azt jelenti, hogy a harmadik szem revitalizálásával (újraélesztésével) - mivel az őseink jól tudták használni a harmadik szemüket - újraéleszthetjük Magyarországot. Magyarország alatt a teljes eredeti Magyarország értendő. A harmadik szem újraélesztésére megvannak a megfelelő technikák, amihez megfelelő lelki érettség is szükséges. Az agyról mindent lehántottak, csak a legértékesebb része, a tobozmirigy (harmadik szem) maradt meg.

A pólusváltással kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy "most sok minden ér egybe. Nemcsak a 25.920 évenkénti periódus végére értünk, A pólusok megváltoznak. A Föld átfordul. Az Északi Sarkból déli sark lesz és fordítva. A mágneses erő megbomlik a Földnél. Ez három napot, összesen 30 órát vesz igénybe. Ez alatt a három nap alatt a mágneses tér megszűnik a föld körül. Amíg a mágneses tér újra be nem áll, amíg újra helyre nem áll, ez 30 óra. Ez alatt az idő alatt nem fogunk látni. Akkor nem fogunk megőrülni hogy megvakultunk, ha tudjuk, hogy ez a Kozmikus Törvény. Nyugtassuk meg a családot, hogy ez a Kozmikus Törvény, és várjuk ki nyugodtan a végét, akkor semmi baj nem lehet. Akinek a belső látása - harmadik szeme - működik, az valamilyen szinten fog látni, mert a harmadik szem fölötte van a mágneses rendszernek. Kivétel nélkül mindenki megvakul, poláris szemével senki nem fog látni.  Közel vagyunk, hogy a Föld pólust is válthat. Ha ismerem a törvényt akkor kivárom, ha nem akkor beleőrülök." Gábor szerint ez lehet öt év múlva is, de bármikor megtörténhet, akár már holnap is, ezért beszélt erről is, hogy időben felkészítsen minket.

A Gábortól kapott 45 oldalas jegyzetben is kitér erre mindössze három sorban. "Ha a földünkön pólusváltás jönne létre, mindenki megvakulna harminc órára a mágneses mező megváltozása miatt. A mágneses mező rendeződése kb. harminc óra. Az, aki ismeri a törvényt kivár, és nem esik pánikba, aki nem, félelmében talán meg is hal."

Ettől kezdve tökéletesen érthetővé vált mindenféle olyan információ, ami a három napos sötétségről szólt. Ez alatt a három nap alatt kivétel nélkül mindenkinek szembe kell néznie a saját belső démonaival. Ezt a belső utat mindenki egyedül járhatja be. Érthetővé vált az is, hogy miért éli túl sok gyerek, és kevés felnőtt. Azért, mert a gyerekek félelem nélkül, nyugodtan fognak aludni ez alatt az időszak alatt, míg a felnőttek össze-vissza hisztériáznak, ami a vesztüket okozhatja. Mivel erről a média sehol nem fog hírt adni, ezért elkerülhetetlenül fontos, hogy egymást mindenképpen tájékoztassuk, hogy minél több legyen a túlélő. Kryon is azt üzente egykor erről, hogy a dimenzióváltás idején a gyerekek pontosan fogják tudni, hogy mi a teendő. Hát ez. Nyugodtan kivárni, és aludni. A Föld most nemcsak pólust vált, hanem dimenziót is.

Régebbi információk szerint egyedül a Kárpát-medencében van a legnagyobb esély a túlélésre. Nagyon sok földrész víz alá fog kerülni. Ataisz és Atlantisz pedig kiemelkedik a vízből. Azok a földrészek semmisülnek meg, amiknek lakói nem rendezték a csoportkarmájukat. Mostani információk szerint is Európa Nyugati része, Amerika északi része elsüllyed.

Ebből adódóan nagyon fontosnak éreztem, hogy ezt az információt megosszam minél szélesebb körben, mert az idő tényleg közel van, bármikor bekövetkezhet. A lényege, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ez Kozmikus Törvény, és várjuk ki a végét nyugodtan, és aludjuk át ezt az időszakot, akkor semmi bajunk nem lehet.

Tudjátok, régen Noét kiröhögték azért, mert verőfényes napsütésben bárkát épített. Mégis neki lett igaza. Akik felfértek a hajójára életben maradtak, akik meg nem, azok meghaltak. Akkor is mindenki tájékoztatva lett a várható eseményekről, ahogy most is. Ki a hibás azért, hogy egyedül Noé hallotta a figyelmeztető hangot? Engem sem fog érdekelni, hogy ki fog kiröhögni, ahogy Gábort sem érdekli. A lényeg, hogy széthintsem a magot mindenfelé. Kiknél fog gyökeret ereszteni és kihajtani, az már nem az én dolgom. Mindenkinek egyéni dolga, hogy milyen utat választ.
  


1 megjegyzés:

  1. Kiigazítás, tisztázás a Pólusváltásról Dr. Molnár Gábortól cikkhez
    2010/04/22 at 06:20 (Emlékezetes, Idézetek, Link ajánló)
    15 4 Értékeld a cikket

    Nagyon kedves formában érkezett meg a kiigazítás Papp Krisztinától, Dr. Molnár Gábor egyik szervezőjétől a megjelent és nevéhez köthető írásról. E-mail-en kaptam anno az írást több helyről is, de annak tartalma – mint az alább kiderül – kiigazításra szorul! Örömmel teszem fel ezt a kiigazítást mert úgy érzem tisztázódik egy név vagy szándék vagy energia, és ilyen formában világunk jobbra fordul! Mivel a téma aktuális, nagyon “virulensen terjedő”, kérünk terjeszd bátran Te is, segítsd ezzel a webes tisztulási folyamatot! :-)

    (Dr. Molnár Gábor külön weboldalt még nem üzemeltet, de http://aranyfeny.hu/ oldalról tudunk tevékenységeiről naprakész információkhoz jutni!)

    Ime hát Papp Krisztina és benne Dr. Molnár Gábor levele:

    “Dr. Molnár Gábor parapszichológus egyik szervezője vagyok. Sajnálattal tapasztaltam, hogy egyre több helyre, e-mailekbe és honlapokra is kitettek egy, a XX-as előadásáról írt levelet anélkül, hogy a hitelességéről megbizonyosodtak volna. Ezúton szeretném kérni Önt, hogy távolítsa el ezt a levelet, mivel a benne leírtak ebben a formában nem felelnek meg annak, amit Gábor a XX-as előadáson elmondott. (a cikket természetesen levettem… szerk.)

    A hölgy, aki ezt a levelet írta egy régi tanítvány, egy időben járt hozzánk tanfolyamra, majd évek múlva felbukkant a XX-ason, és sajnos úgy látszik, hogy nem volt annyira tudatos, hogy az ott elhangzottakat elferdítés nélkül írja le. Gábor a törvény ismeretének a fontosságánál említi Drunvaló Melchizedek A végtelen idők Mayái 2012 és azután című műsora kapcsán, illetve a maya próféciákat. A mayák 13000 éve átélték és feljegyezték a pólusváltást, és a vele járó, vaksághoz hasonló, 30 órás testi zavarodottságot. Mivel 25920 év egy fordulat a Galaxisban, feltételezik a mayák, hogy lent és fent bekövetkezhet félidős fordulatban, ezért hívják fel az elkóborolt figyelmünket rá.

    Idézet a XX előadásból és a jegyzetfüzetből szó szerint:

    „Az okok változásai létrehozzák az okozatok változásait, az okozatok változásai újabb változó okokat hoznak létre. Egy szennyes ruha kimosása változásokat hoz létre a térben ok és okozati minőségeiben egyaránt. A tisztátalan ruha tiszta lett, a tiszta víz viszont tisztátalan. A változásoknál a félelem okozza a szenvedést, a szenvedés oka pedig a tudatlanság, a törvények nem ismerete. Ha a földünkön pólusváltás jönne létre, mindenki megvakulna harminc órára a mágneses mező megváltozása miatt. A mágneses mező rendeződése kb. harminc óra. Az, aki ismeri a törvényt, kivár, és nem esik pánikba, aki nem, félelmében talán meg is hal”.

    Gábor még ezt üzeni a fenti levélhez: Ennyi hangzott el, és semmi több. Szerintem, ha figyelmesen olvassa az ember az okok és okozatok megváltozását ebben a kis fejezetben, tanúja lehet a megváltozásának. Ha ennyit ért el vele a jogtalan közlő, már megérte, minden értünk volt, van, és lesz. Szeretettel Gábor.

    Az összes többi, pl.: a 30 óra egyenlő 3 nap, a hölgy műve, mint ahogyan Trianon, Atlantisz, és egyebek is, amelyeket a saját “szűrőjén” átengedve, és erről a saját, szubjektív véleményét, gondolatait, és az innen-onnan összeolvasottakat leírva Gábor nevében küldött tovább egy levelet. Így, mivel a levél közel 80 %-a sajnos abszolút az ő agyszüleménye (egyébként az előadásról hangfelvétel készül mindig, pont az ilyen esetekre), még egyszer szeretném megkérni Önt, hogy távolítsa el az oldalról ezt a levelet …



    A segítséget előre is köszönöm.

    Tisztelettel: Papp Krisztina”

    VálaszTörlés